Az Élet és irodalom legutóbbi két számából ajánlunk két cikket.

 Rauschenberger Péter: Verseny? Milyen verseny? 

Konklúzió

Nem lesznek valódi piaci viszonyok, verseny csak helyenként lesz, fő
szabályként nem lesz. Ha lenne is, az állam nem készült fel megfelelő
fogyasztóvédelmi rendszerrel a szabályozására. Ha fel is készült volna,
azt akkor sem tudná elérni, hogy az igazán rászorulókért is
versenyezzenek a biztosítók, akiknek a profitjára és rezsijére az
Egészségbiztosítási Felügyelet mai költségvetésének ötvenszeresét
szánjuk. Ebből a pénzből inkább állami betegútszervező, pénzügyi és
minőségügyi ellenőrző központokat kellene létrehozni, hogy az állam
maga váljon a közérdek hatékony érvényesítőjévé. Nem lehet minden
közpolitikai döntésben az idők végezetéig abból kiindulni, hogy az
állam intézményi kultúrája örökre posztkádári, ezért erre szükségképpen
képtelen. 

(A szerző a Védegylet munkatársa, a cikk az ő honlapjukon is olvasható.) 

Dr. Lukács Marianna: Egészségügyből vaskarika 

Az egészségbiztosító pénztárak működéséről rendelkező február 11-én
elfogadott kerettörvény ékes bizonyítéka annak, hogyan lehet két,
elvileg életképes modellből (szigorú állami szabályozás mellett működő
egybiztosítós modell és a teljes szabad versenyt engedő több-biztosítós
modell) egy, a politika kompromisszumok áldozataként valószínűleg
életképtelen konstrukciót megalkotni. Tudjuk jól, hogy a mostani
kísérlet nem példa nélküli, azonban veszélyesebb minden eddiginél (mert
mindenkit érint, aki ebben az országban él) és súlyát tekintve az
oktatási és nyugdíjreform összegével egyenlő (valaki vagy tanul, vagy
járulékok fizet, vagy járadékot kap). Minden van itt egy helyen: hibák
a konstrukcióban, kockázatok a vállalati működésben, egy kis magyar
puszta, és akkor még nem beszéltünk a várható negatív hatásokról.